Kutyázásunk története
A kezdet...
Már nem is emlékszem, oly rég kezdődött... Győrben születtem, ott éltünk szüleimmel, külvárosi részen. 6 éves koromtól egyedül mentem iskolába és haza. Mindig volt kísérőm: egy-egy kóbor kutyus minden reggel várt a kapunk előtt fél nyolckor, s délben az iskola előtt. Az összes tízóraimat ők kapták - anyám "nagy örömére".
Mindig saját kutyára vágytam. Miután 2. emeleti lakásban laktunk, kutyáról hallani sem akartak szüleim, de 10 évesen vehettem magamnak egy tengeri malacot. Kiderült, hogy nagyon szépen tudok róla gondoskodni, szüleimnek sosem volt vele gondjuk.
14 évesen megkaptam az első saját kutyámat: Tutu, eredeti nevén Marcipán. Óriási "szerelem" lett! Együtt futottunk, együtt bicikliztünk, főiskolára úgy jártunk, hogy míg én az előadóban csücsültem, ő kint a parkos részen várt rám. Még Győr belvárosába is be mertem menni vele biciklivel, mert tökéletesen megtanulta mit jelent, hogy "várjál meg", "állj meg", "átmegyünk" és tisztában volt a járda fogalmával is.
Míg én az úttesten bicikliztem, ő a járdán futott. A forgalmat figyelve irányítottam őt a kereszteződésekhez érve. Sőt, ha bementem egy üzletbe, ő addig várt az ajtónál, míg ki nem jöttem. Jól tudta: ahol egyszer bementem, ott ki is jövök előbb-utóbb. Nagyon jó volt köztünk az összhang. Általa fogalmazódott meg bennem az érzés: mindig lesz kutyám.
Mamája drótszőrű foxterrier volt, papája gyönyörű, díjnyertes puli. Nagyon pumis megjelenésű volt. Sokan leálltak velem vitatkozni, hogy ne mondjam már, hiszen látják, hogy ez igazi pumi...
Az első igazi pumink
Tutu 12 éves lett. Fizikailag ugyan még jól bírta, de a családom már erősen aggódott, hogyan viselem majd Tutuka elvesztését. Hogy ne legyen olyan fájdalamas az egész, férjemtől kaptam egy fehér pumi kant: ő Pac. Második nagy szerelmem. Tututól nagyon sok dolgot eltanult, ő is szerfölött okos kutyává vált.
Tutut 15 éves korában aztán hirtelen utolérte a könyörtelen öregedés. Szenilis lett, megsüketült és már elég rosszul is látott. Szerencsére sokféle karjelzést tanult meg élete során akaratlanul.
Nagyon mulatságossá kezdtek válni a sétáink, mert egyetlen dologra reagált: az intenzív karjelzésekre. Így mindig igyekeztem úgy helyezkedni, hogy lásson, majd némán és vadul hadonászni kezdtem. Csak így tudtuk elkerülni a póráz használatát, amire 15 évig nem volt szükség. Az emberek megrökönyödve bámultak: csak mi ketten tudtuk, miről van szó.
Nem sokkal később, 16 éves korában a veséje teljesen fölmondta a szolgálatot. Szőre mind kihullott és nem volt már kedve élni sem. Döntenem kellett.
Kegyetlen döntés volt ez...
Kertünkben temettük el kedvenc játékaival együtt, s kis síremléket állítottunk neki. Tutu egyértelműen meghatározta életem további részét.
Egy új korszak kezdete
Maradt Pac. Átsegített a nehéz időkön...
Éjjel-nappal együtt voltunk, ahogy annak idején Tutuval. Nem tudtam akkor még, hogy hogyan, csak azt, hogy mindenképp kutyákkal szeretnék foglalkozni. Eszembe jutott a kutyakozmetika, de hamar rájöttem, nem nekem való, mert nagyon ellenzem azt, amit némely fajtával művelnek az emberek! Volt még a kutyakiképzés - ahhoz viszont akkoriban nem volt kedvem, pedig most már a kiképzés egy speciális fajtáját művelem: terelést tanítok lelkes magyarfajtás terelni vágyóknak.
1999-ben költöztünk Leányfalura, Pac 1 éves volt. Adta magát az ötlet: pumi tenyésztés. Kert óriási, saját cégünkből kifolyólag itthon dolgozom, viszonylag sok időt tudok rájuk fordítani. Sokat jártam utána az igényes tenyésztés feltételeinek: hogy is kell egy ilyet csinálni, hogy ne esztelen szaporítás váljék belőle a kiskutyák rovására.
Aztán 2000 Karácsonyán kaptam Csuporkát, 2001-ben pedig jött Dödölle. És ez még mind nem volt elég. Persze, hogy beleszerettünk minden alomból 1 kiskutyába! A 'B' alomból meg is tartottuk Porzsákot.
S nem ő az utolsó. 2008 februárjában megszületett az utánpótlás, a nagy reménység Ingyom-bingyom formájában.
Él a pumisok között egy mondás: Egyszer pumi, örökké pumi.
És ha már itt tartunk, akkor nálunk ragályosan terjed a pumi Vöröskői-Kondacsipkedő Járvány, hívónevén FeketeRosseb formájában:
FeketeRosseb a nevét egy nagyon kedves juhász ismerősöm tiszteletére kapta. Ő Kalina Ádám juhász, akitől felbecsülhetetlen értékű ismeretanyagot kaptam azáltal, hogy megtanított a birka természetének, viselkedésének, életének minden titkára. Ő hívta a nagyon vérmes, agyas, okos fekete racka juh anyáját Fekete Rossebnek, Rühedéknek. Ádám azok közé a juhászok közé tartozik, aki együtt él állataival, ismeri minden rezdülésüket, gondolatukat. Szereti, érti az állatokat. Ma már ez sajnos ritka, mint a fehér holló.
Ezzel két, számomra nagyon kedvelt és fontos vonalam folytatása is megoldódott: Csupoka ősi típusú vonalát, tulajdonságait Bingyom viszi tovább, míg Porzsák fantasztikus terelőmunkájának folytatására reményeim szerint a kis Rosseb lesz hivatott.
Terelő mániánk kialakulása
Pac 3 éves volt, mikor elvittük egy pumis rendezvényre. Azzal tisztában voltunk, hogy pásztorkutyánk van, de hogy ez valójában mit is jelent, azzal csak az lehet tisztában, aki vitte már kutyáját jószág közelébe....
A tenyészszemlével párhuzamosan terelőösztönpróbázni is lehetett. Beneveztük Pacot. Alá kellett írnunk egy papírt, hogy mindennemű kárért mi, tulajdonosok felelünk. Előttünk kb. 15 kutya próbálkozott, nem tudta egyik sem kihajtani a karámból a birkát, sőt egy vérmes birka nekitámadt a kutyáknak, erre azok sorra kiugráltak a palánkon.
Ekkor következtünk mi. Fgalmam sem volt, mit kéne mondanom a kutyának, hisz egyikünk se látott még ilyen közelről birkát. Végül csak annyit mondtam: kiscica! Persze, ahogy 15 kutyának nem sikerült, Pac se tudta ugatással kimozdítani a nyájat.
Ekkor a kutya gondolt egyet és elkezdte vadul csipkedni a birkák lábát. A birkák megmozdultak! Pac még vehemensebben folytatta - látszott, hogy élvezi nagyon, valamiféle elementális ősi boldogság lett úrrá rajta.
Nekem kezdett remegni a lábam, mi lesz, ha megsérül egy birka? Egyszer csak megindult a jószág kifelé, de a vérmes birka Paccal is próbálkozott. Szerncsére nem érte el a kutyát. Pac erre megfordult és dühösen megbüntette, helyretette támadóját. Azt hittem, összeesek: most mi lesz? Mennyi egy birka? Mit mond majd a pásztor? Rémülten fordultam a pásztor felé, s csak azt láttam, hogy boldogan ordít a tömegnek: "Végre egy kutya, aki nem a mamijának ugat!"
Majd nagy tapsvihar közepette büszkén jöttünk le a pályáról. Egyszer csak nagy nevetés, taps: Pac meglógótt a tömegben és a palánkon át visszaugrott a birkákhoz kicsit még játszani...
...Ő tudta,hogy kell a birkákkal bánni, én nem.
Azóta tudom, mit jelent a terelőösztön, s tenyésztésem során is igyekszem odafigyelni, hogy ez az alapvető tulajdonság ne vesszen kárba a küllem javára. Még akkor is, ha jól tudom, egyre kevesebb dolgozó pumira van szükség a pásztorok mellett. Ez nemcsak a kölykök miatt vált fontossá számomra, de nekem is és a kutyáimnak is mára már nélkülözhetetlen kikapcsolódási formává vált olyannyira, hogy Porzsák lett 2005. év Pumi Országos Terelőbajnoka és egyben elnyerte a 2005. év Terelőpumija címet is. Tapasztalataim birtokában megszületett terelős anyagom is, mely olvasható a terelés címszó alatt. Barátaimmal pedig létrehoztuk a Kondacsipkedő Terelőiskolát, mellyel a pumi, puli és mudi terelőösztönének megőrzését és az ősi magyar hagyományok szerinti terelési stílus életben tartását tűztük ki célul.
PORZSÁK
HCH. Vöröskői-Kondacsipkedő Borbolya
2005. év Pumi Országos Terelőbajnoka és 2005. év Terelőpumija
Így szép lassan kialakult egy újabb hobbim: a sportcélú terelés. Mára rendszeressé vált számunkra a terelés gyakorlása, erre szerencsére egyre több helyen van lehetőség egyre magasabb színvonalon. Így én is tehetek valamit a pumik ösztönének megtartásáért azáltal, hogy magam is csinálom, népszerűsítem a fajtát, és megosztom tapasztalataimat lelkes terelni vágyókkal.
Büszkén mondhatom: ma a rendszeresen terelő pumik 80%-át Kondacsipkedő pumik alkotják, nem kevés sikerrel! Hogy a Kondacsipkedő pumik nem csak a munkában kimagaslóak, hanem a küllemre is odafigyelünk, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy 2007. májusában elérte tenyészetünk a
Bronzkoszorús Mestertenyésztői címet
melyet teljes egészében kiállítási eredményeink alapján kaptunk.
Célom, hogy a Vöröskői-Kondacsipkedő kiskutyák ne csak jó küllemű, hanem jó idegrendszerű, terelőösztönnel és jó munkaképességgel bíró, jó kedélyű, kiegyensúlyozott, egészséges pumik legyenek. Ezért igyekszem mindent megtenni. Ez természetesen a gazdákon is múlik, akiknek nagyon sokat köszönhetek a Kondacsipkedő pumik népszerűsítése s egyáltalán a pumi, mint magyar fajta hírnevének öregbítése terén.
S amire a legbüszkébb vagyok:
Tenyészetünk eddigi elismerései
2007. május 28. - Tenyésztői díj I hely
2007. június 18. - Bronzkoszorús mestertenyésztő cím
2007.szeptember 12. - Elismerés a fajtáért tett kiemelkedő munkáért
2007. december - Hagyományőrző díj
2008. szeptember 21. - Hortobágy terelőverseny és terelő bemutató
Menyhárt Krisztina