Pumi betanítása
A pumi 1911-ből...
"Usztaláskor, birkanyíráskor, mikor az egész uradalom minden juhásza összekerül: a pumikat otthon hagyják, mert ha egyik juhász látná, hogy a másiknak milyen jó pumija van: ellopná, nem rosszindulatból, csúfságból inkább ...
Akkor azután mindenki nevetné, hogy milyen tehetetlenül őriz a kutyátlan juhász.
A jól tanított kutyának nagy a becsülete már csak azért is, mert a házi családot megvédi. Ha valaki hozzányúl a juhászhoz, vagy a gyermekéhez, az ingerlékeny kis sátán sunyi pillantást vet rá, elszánta rárohan, csattogtatja rizskása-fehér, apró fogait s bizony ott is hagyja azok nyomát az illető lábszárában. Ilyesmire nem is kell huszítani, megteszi azt maga emberségből is. Mikor a pumi ekkora, hogy választási, vagyis mikor nem szoptatja többet az anya, akkor kezdi a pásztor terelésre tanítani.
A kis kutya előtt, gubitát, (tölgyfa-gubacsot) gurít s azzal játszik az állat, kergeti, visszahozza. A pásztor azután egy kis fát lök oda neki, arra ráküldi. Ha nem megy a birka után, vagy nem jön a hívásra, akkor jó megverik. Úgy kell abriktolni, mint a katonát, másképp ellustul, nem lesz belőle semmi, elkószál.
A kezdő pumi szeret egygyelni, ami azt jelenti, hogy egy-egy birkát kiszakít a nyájból s azt űzi-hajtja ész nélkül.
Ilyenkor a pásztor, kampósra fogott ujja között, füttyent a puminak, mert a füttyentést messziről jobban meghallja, mint a szót.
A tanításhoz érteni kell. Nem mindenki tud jó pumit nevelni maga mellé.
Mikor a pumi már érti a gubi-kergetést s utána fut a fának, akkor a pásztor birkára szoktatja. Úgy beszél vele, mint iskolamester a gyerekkel:
- Erre hajtsd üket!
- Ergye jobb felül, bal felül, az elejére! Tereld, fordítsd!
Ha szalad a birka:
- Ergye, ne ereszd üket!
Ha lassan érkezik a nyáj vége:
- Ergye, nézd, elmarad a hátulja!
Ha kárba megy az állat:
- Ergye oda a szélére, rámennek ám!
Később azután a szavakat is úgy megérti, mint az ember, csak éppen, hogy vissza nem tud szólni. Akár egymaga is rendben tartja a nyájat. A jól tanított kezes terelő kutyának csak pisszentenek s rá kell nézni, már tudja, mi a kötelessége. A jó kutya ugatni is csak úgy ugat, ahogyan a gazdája akarja.
Az az igazi pumi, amelyiket a pásztor úgy el tud küldeni, hogy véle beszélgető pajtása észre sem veszi, mert csak pillintott a kutyának, legföllebb botjával intett neki."
(Malonyai Dezső: A magyar nép művészete III. kötet,
A balatonfelvidéki magyar pásztornép művészete – 1911)
Bevezető
Hogy is álljunk neki?
Néhány gyakori alapfeladat betanításának egy lehetséges módszerét ismertetem a teljesség igénye nélkül, hiszen az életben számtalan különféle helyzet adódhat, melyeket egyedileg kell begyakoroltatni a kutyákkal, de ezekre kitérni most itt nem kívánok. Az alapfeladatok elsajátításával és egy kis kreativitással szinte bármely helyzet megoldható. A tanítással kapcsolatos lényeges dologra azonban felhívom mindenki figyelmét. A kutyát, főleg ha kölyök még, csakis hozzáértő személyhez vigyük, mert a rossz tanácsok, a nem megfelelő módszer tönkre teheti egy életre a kutyát és a gazdát is. Puminál tanításhoz az elején ideális a 30-50 birka, s lehetőleg emberhez és kutyához szokott legyen, megfelelően falkásított és ne túl ideges fajta.
Az itt leírt parancsok csak ötletként szolgálnak, használható bármilyen szó az egyes parancsokhoz, de azoknak hangzásukban jól elkülöníthetőnek kell lenniük, különben a kutya összetévesztheti őket. Az itt leírt módszerek csak irányelvek, minden kutya más egyéniség, másként reagál, más szokásai lehetnek, ezért könnyen előfordulhat, hogy a módszert testre kell szabni a kutya egyéniségének megfelelően.
A terelés oktatásához már erősen javallott, hogy alapvető fegyelmezettséggel és a gazdával való kitűnő kapcsolattal rendelkezzen a kutya, vagyis nagy biztonsággal behívható és helyben tartható legyen. A kutyának minden körülmények között tisztelnie kell gazdáját; nem csak otthon, a birkák közelében is. Megfelelő kutya-gazda kapcsolat esetén ez nem szokott gondot okozni. Ez a biztos alap ugyanis elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy legyen mire építeni a terelőmunkát. Amíg ez nincs meg, addig ne is próbálkozzunk a tereléssel. Ezek az alapok taníthatók, gyakorolhatók máshol is, birkák nélkül mondjuk kutyasétáltatáskor, vagy minden olyan szituációban, ahol a kutyára erős külső ingerek hatnak.
A tanítás során a parancsszavak következetes használata mellett mozdulatainkkal is igyekezzünk a kutya értésére adni, mit várunk el tőle. A kutya elsősorban metakommunikációból, ráutaló magatartásból ért, s ezekhez a mozdulatokhoz kapcsolja később a parancsszavakat.
A parancsszó bármi lehet, akár "rekettyés", vagy "csibirka" is, lényeg, hogy mindig ugyanahhoz a cselekménysorhoz használjuk, Így tudja a kutya a hangzás alapján a mozdulatsorhoz kapcsolni. Ha ezt a szót később hallja, végrehajtja az agyában hozzárögzült feladatot. A fontos, hogy a kutya nem nyelvünket érti, hanem hangzás alapján jegyez meg szavakat, ezért szükséges, hogy a különböző parancsok hangzásukban jól elkülöníthetők legyenek, hogy a kutya messziről is egyértelműen el tudja dönteni, mit várunk tőle. Ilyen esetekben kiválóan működhetnek a taps és a füttyjelzések is. Messziről is jól hallható és jól elkülöníthető például az egy rövid, vagy épp két hosszú füttyjel egymástól. Jól használhatóak a karjelzések is, viszont ha tereptárgy van a kutya és a felvezető között, és a kutya nem látja, mit mutat a felvezető, akkor már szükséges valamifajta hangjelzés is. Hang- és látóhatáron kívül eső munkához már elengedhetetlen a kutya óriási tapasztalata és a kölcsönös bizalom.
A kutyában - hozzánk hasonlóan - erős a szabálykövető magatartás, amelynek lényege az együttműködésre való törekvés. Ezért nem elég csak parancsszavak használatával arra várni, majd csak kitalálja szegény, mit akarunk, mozdulatainkkal rá kell vezetnünk őt. Ez a tanítás fázisa. Ha a kutya már megértette, mit várunk tőle, akkor már csak gyakorolni kell, hogy ez maradandó is legyen, ez a rögzítés fázisa. Egy-egy jól végrehajtott parancs végén a dícséret sem maradhat el! A tanítás sokkal inkább a pozitív megerősítésre, mintsem a hibákért való leszidásokra épüljön. Vagyis ha a kutya ront, akkor nem megszidjuk, hanem azonnal megállítjuk, vagy behívjuk és újra kiadjuk az előzőleg rontott parancsot. Ha jól végrehajtotta a teljes feladatot, akkor jöhet a dícséret. Birka mellett nem használhaóak egyéb jutalmazó eszközök, mint például labda, kedvenc játék, jutalomfalat, ezért is nagyon fontos a jó kutya-gazda kapcsolat, ahol a kutya jutalma a gazda öröme, elégedettsége és természetesen maga a munka!
Mire figyeljünk a terelés során?
A legideálisabb, ha a kis puminkat már 6 hónapos kortól birkához tudjuk szoktatni. Eleinte csak finoman sétálgasunk egy kisebb (30-50 birka), nyugodt, kutyához szokott birkanyáj körül. Ha a kiskutyát nem érdeklik még a birkák, vagy nagyon fél, ne erőltessük, próbálkozzunk egy hónap múlva újra.
A kiskutya élénken figyeli a birkákat, de még távolságot tart tőlük. Sok esetben előfordul, hogy elbújik a gazda lába mögé, és onnét kukucskál kíváncsian. Azt tartjuk, ha már nézi a birkákat, akkor ott baj nem lehet, az a kutya szinte biztosan el fog indulni, ha kellő önbizalmat érez. Ezt az időt azonban érdemes türelemmel kivárni, míg a kutya kellő önbizalmat szerez. Lehet, hogy csak 1 éves korára lesz annyi magabiztossága, hogy el mer indulni a birkák felé!
Aztán mikor rájön, hogy a jószág igazából tart tőle, több se kell neki, elkezdi játékosan próbálgatni erejét: rá-ráijeszt a mellső lábaival dobbantva, esetleg vakkantva a birkára. Ettől azok még jobban megugranak s a folyamat folytatódik egészen addig, míg a kutya teljesen felbátorodik és ugatva szaladgálja körül ide-oda a nyájat.
Ekkor tekintjük úgy, hogy a terelőösztön teljesen felébredt benne. Nagyon gyakran az ösztönök "beindításához" másik, tapasztalt kutyára van szükség. A tapasztalt kutyát a kiskutya szeme láttára többször elküldjük a nyájra, hogy az kerítse azokat, fussa körül, ugassa és ezáltal kicsit mozgassa meg a jószágot. Az álló, nyugodtan legelésző birkák sokkal kevésbbé motíválják a kölyköt, mint a mozgó állatok. A mozgásban lévő birkák azonban felkeltik érdeklődését és a másik kutya jelenlétéből bátorságot merítve ő is próbálkozni kezd.
A kis pumit eleinte csak "játszani" vigyük nyáj mellé, s engedjük, hogy felszabadultan, játékosan szaladgáljon az állatok körül. Kell, hagyni, hogy élvezze a munkát, mert később jóval könnyebb lesz meleg napokon is rábírni a munkára. Az első alkalmak ne legyenek hosszabbak 5-5 percnél, a fiatal, tapasztalatlan kutyák nagyon hamar elfáradnak a feszült koncentrálásban. Arra azonban nagyon ügyeljünk, hogy a kutyához szokott birkák nagyon hamar felismerik a kezdő, erőtlen kutyát, attól nem ijednek meg, sőt hajlamosak a kutya felé támadni, dobbantani patáikkal, s sok esetben kifejelnek rá szarvukkal. Némely vérmesebb birka fel is öklelheti óvatlan kiskutyánkat. Ezt a helyzetet elkerülendő, igyekezzünk a birkák fejét elmozdítani a kutya irányából, mert egy esetleges sikeres birkatámadás nagyon hosszú időre elveheti a kedvét a kiskutyának, vagy válthat ki belőle olyan félelemérzetet a jószág iránt, mely nincs jó hatással a további terelő munkára. Ha a kutyát nem tudjuk biztonságos távolságban tartani, akkor legalább igyekezzünk közel tartani magunkhoz, ha váratlanul kifordulna rá egy birka, tudjunk a kutyának segíteni azzal, hogy odalépünk és a birkát visszazavarjuk a nyájba. Megoldást jelenthet, ha be tudunk állni a birkák közé, vagy pásztorbotunkkal finoman megkoccoljuk a birka szarvát, fejét, ettől az visszafordul a nyájba, vagy hátrébb lép - mindenesetre eláll szándékától.
A felszabadult, játékos birkahajkurászás közepette azonban néhány dologra már most oda kell figyelnünk a kiskutyánál. Ha nagyon felbátorodik, s lépten-nyomon harapdálni kezdi a birkát, állítsuk le azonnal. Ne ordítsunk rá, ingább kemény, határozott megállj legyen, s utána rögtön küldjük is tovább őt, jelezvén, hogy nem a tereléssel van a baj, hanem azzal, amit épp abban a pillanatban csinált. Néhány alkalom után rájön, a fogással van a gond. Már az elejétől fogva figyeljünk a helyes irányba küldésre, ugyanis a hibák már ilyen korban is csodásan rögzülni tudnak, de semmi különösebb feladatot ne várjunk el tőle..
Ha kiválik a nyájból egy birka, a kutya elkezdi ösztönösen üldözni. Mivel azonban még tapasztalatlan, számos esetben rossz oldalán helyezkedik el a rohanó birkának, amivel nemhogy a nyájba segítené vissza a birkát, hanem inkább üldözi egyre messzebb. Később, tapasztalatai már segítik őt abban, hogy mindig a birka, nyájtól távolabb eső felén legyen, ezzel tudja majd visszafordítani a birkát a nyájba. Addig is azonban, míg ezt a kutyánk nem érzi, nem tanítottuk meg neki, ne hagyjuk, hogy vadul üldözze a birkát, ne rögzüljön benne rosszul ez a feladat, ezért azonnal állítsuk őt le, vagy hívjuk magunkhoz addig, míg a birka magától lassan vissza nem tért a nyájhoz.
Ne engedjük azt sem, hogy a kutyára kiforduló birkával a kutya felvegye a harcot. Majd idővel meg fogja tanulni, hogy amíg harcol, addig a birkának esze ágában nem lesz visszafordulni a nyájba, mert ezzel védi magát, ezért a kutyának inkább "ki kell mozognia": ezzel a birka támadása értelmetlenné válik, az inkább visszamenekül a többi közé. Ha a kutya leáll harcolni a birkával, gyakran a nyáj elsétál, kikerül a kutya irányítása alól, míg ő önfeledten hadakozik az egy birkával. Az igazán jó ösztönű kiskutyák már kezdettől fogva ösztönösen "kimozogják" villámgyors ide-oda mozgással a feléjük kitámadó birkát, nem helyes, ha az ilyen kutyát később uszítjuk, hogy harapja meg a deviáns birkát, mert pont arra tanítjuk meg, ami nem kívánatos!
A kutya addig csinálja ezt a "kimozgást" - egyre jobban kifordítva támadó helyzetéből a birkát, míg végül az feladja, jobbnak látja visszafodulni és befutni a nyájba. Ha ilyet csinál kutyánk, és nem harcolni kezd, hagyjuk őt, ezzel erősítjük benne ezt a kiváló megoldást!
Ha kiskutyánk semmiképp nem bír a birkával, lépjünk oda, s botunkkal segítsük őt a birkák mozgatásában oly módon, hogy a birka fejét elfordítjuk.
Már elejétől fogva próbáljuk irányba küldeni, de ha elrontja, ne szidjuk, inkább hívjuk magunkhoz dicséret nélkül, s újra küldjük el ugyanabba az irányba, vagy állítsuk meg őt és onnét indítsuk újra a helyes irányba. Eleinte ne legyen nagy a távolság a birka és közöttünk. Ha jól megcsinálta, nagyon dícsérjük őt meg. Ugyanis ha már az elején is sokszor hagyjuk rossz irányba futni kutyánkat, vagy épp hagyjuk, hogy egy kiforduló birkával felvegye a harcot, akkor akaratlanul is rögzítjük benne ezeket a dolgokat, mielőtt még hozzákezdenénk céltudatos tanításához. Egy-egy rossz beidegződést jóval nehezebb kiköszörülni, mint új feladatra megtanítani.
Ha kutyánk már szépen elfut a jó irányban és megkerüli a birkát, a túloldalon elé állva, karunkat - botunkat lendítve küldjük őt vissza, késztessük megfordulásra. Ebből a jó ösztönű kutyáknál nagyon hamar kialakul a gyűjtő mozdulat, könnyűszerrel tudjuk a birkák átellenes oldalán tartani őt, mint ahol mi vagyunk.
Mikor a kutya már látványosan élvezi a birka mellett létet és kellően magabiztos, fegyelmezhető és behívható, akkor kezdhetjük lépésől lépésre a következő sorrendben felépíteni a terelő munkánkat. Ezek a lépések egymásból köetkeznek és egymásra épülnek.
Alapfeladatok
Behívás, helyben tartás, megállítás, irányba küldés, távolságtartás
Az egész terelő munka legfontosabb alappillére, hogy a kutya fegyelmezett és első szóra behívható legyen és feltétel nélkül engedelmeskedjen gazdájának. Ha az, aki kutyával dolgozik, nem elég erős ahhoz, hogy döntsön, akkor a kutya dönt helyette! Az összes későbbi feladatsor erre épül olyan módon, hogy megállítással, behívással, és helyben tartás segítségével tudjuk a kutyát rávezetni összetettebb feladatok önálló elvégzésére, illetve tudjuk hibáit korrigálni. Ha például későbbiekben meg szeretnénk tanítani kutyánknak, hogy időben visszaforduljon - még, mielőtt befutna a birka elé és megállítaná azokat -, megállítással és visszahívással tudjuk rávezetni, hogy mit is kívánunk tőle. Ha a kutya megszokta, hogy" nem kell" első szóra engedelmeskednie, akkor a lendület be fogja vinni a birka elé, s mi kiálthatunk 4-szer, 5-ször is, mire a kutya engedelmeskedik, de addigra a kívánt céltól nagyon messzire kerülünk. Könnyen belátható, hogy így nehezen fogjuk értésére adni a kutyánknak, hogy csak fordítani szeretnénk a nyáj haladásán, nem megállítani azt.
A behívást lehet gyakorolni birkák nélkül is, például egy parkban séta közben, ha találkozunk kutyás ismerősökkel. A kutyák önfeledt játéka közben nyugodtan gyakorolhatjuk a behívást azzal, hogy időről időre elhívjuk a játéktól kutyánkat, majd a dícséret után ismét visszaengedjük. Ez a helyzet nagyon hasonló a birkák közelségéhez, mert a másik kutyával való játék majdnem olyan vonzó dolog kiskutyánk számára, mint a birka. Fontos, hogy egy-egy ilyen sikeres behívás után mindenképp dícsérjük meg őt, tartsuk picit magunk mellett, majd engedjük újra vissza, mert ha nem engedjük többé, a kutyában kialakul egy ösztönös ellenállás a behívással szemben, hiszen megtanulja, hogy ezzel véget ér a játék. Sosem fog szívesen odaszaladni. Ha viszont tudja, hogy ezzel örömöt vált ki bennünk és még vissza mehet játszani is, sokkal szívesebben fog a hívásnak engedelmeskedni.
A helyben tartás is legalább ilyen fontos követelmény, mint a behívás. Ez is begyakorolható ugyanebben a helyzetben, mint a behívás, vagyis mikor behívtuk kutyánkat, ne engedlyük azonnal vissza, hanem tartsuk helyben mondjuk a "maradj" paranccsal néhány másodpercig, s ha ügyes volt, jutalmazásként engedjük vissza játszópajtásaihoz. A kutyában ezzel kialakul egy bizalom is, történetesen hogy a behívás és a helyben maradás nem feltétlenül nagyon rosszat, a játék végét jelenti, de emellett kialakul az is benne, hogy csak akkor mehet vissza, ha küldjük őt, s nem pedig ha ő akarja. A helyben tartás komolyabb foka, mikor leültetjük, vagy lefelktetjük a kutyát és eltávolodunk tőle. Eleinte csak 1-2 méterre távolodjunk és folyamatosan erősítsük a kutyát abban, hogy ott kell maradnia. Ha elmozdul, visszaültetjük az eredeti helyére és kezdjük előről. Ha már megy úgy is, hogy közben hátat fordítunk a kutyának, az azt jelenti, a kutya bízik bennünk. Növelhetjük a távolságot. Így szépen, fokozatosan eljuthatunk akár a többszáz méteres távolságig is. Egy nagyon fontos pontja a feladatnak, hogy a kutya csak parancsra hagyhatja el a helyét. Ez lehet pl. a behívás. A kutya megállítására, helyben maradására nagyon sok helyen szükség lehet, s e feladat gyakorlása a kutya önfegyelmét is kitűnően fejleszti. Ezzel lassítható a kutya, esetleg félősebb, kevésbbé kutyázott nyáj mellett kifejezetten hasznos lehet, ha egyébként robbanékony kutyánkat ezzel vissza tudjuk fogni, lassítani mert a robbanékonysággal ideges nyáj mellett többet ártunk, mint használunk. A lassúbb, higgadt munkánál a birka sem rohan nagyon el, nem rebben annyira szét.
A videón egy nagyon szép nyáj megállítást láthatunk kezdő kutyától. Itt a kutya segítségére van a kerítés oly módon, hogy az megakadályozza a birka előtt való körberohanását. Ezért az állj paranccsal ott fog megállni a kutya, ahol kell, vagyis a birkák előtt. Továbbá az iránybaküldésnél is praktikus, nem engedi a kutyát bekeresztezni. Mindkét gyakorlati elem jól rögzül a kutyában:
(Készítette: Takács Ferenc,
a videón: Magyar Zsuzsanna és Vöröskői-Kondacsipkedő Gyopár "Rigolya")
Irányba küldésnél eleinte közel tartózkodjunk a birkákhoz, amennyire lehet, hogy kutyánkat ezzel is segítsük a munkában. Ha közelebb vagyunk a nyájhoz, kutyánk is jobban érzékeli, hogy a nyájhoz képest mely irányba mozdulunk, illetve lendítjük karunkat, s a rossz irányba való átváltáshoz sem lesz a kutyának elég helye és ideje, mert be tudunk lépni vagy mutatni a botunkkal a kutya és a birka közé, ezzel akadályozva meg a rossz irányba indulást. Később majd fokozatosan növelhetjük a távolságot.
A kutyát megállítjuk, vagy leültetjük a birkáktól 5-6 méterre. Elsétálunk a birka mellé, majd egyik irányba kiküldjük a kutyát a tetszőleges parancsunkkal, például: "menj elé". Mikor a kutya elindul a birka fele, mi ezzel egyidőben megindulunk a kutya irányába, ezzel tolva minél kijebb őt a birkától. Ha a kutya szép ívet vesz, akkor visszalépünk a kiindulási helyünkre, és hagyjuk a kutyát körbefutni. Mindig azzal a karral intünk, amelyik irányba küldeni szeretnénk a kutyát. A későbbi kavarodásokat elkerülendő, sosem mutogatunk keresztbe! Nagyon fontos, hogy a felvezető egy képzeletbeli vonallal össze van kötve a birkanyájjal. Ezt a kutya nem keresztezheti, a felvezetőt és a birkákat e vonal keresztezése nélkül "kívülről" kerülheti. Ennek a határvonalnak olyan erősnek kell lennie, hogy ahogy mozdul a felvezető, ezáltal szinte tolja "kifelé" a kutyát. Ezzel a módszerrel nagyon jól rögzíthető az irányba küldés.
Ha boldogan elrohant a birkákhoz, és engedtük picit szórakozni, körbe futkosni, utána behívjuk magunkhoz és megdícsérjük.
A küldést és behívást és távolságtartást gyakoroljuk be először nagyon alaposan. Ügyeljünk arra, hogy a kutya a nyájat mindig arról az oldalról kerülje, amelyik fele indítottuk. Ha a másik irányba indul mégis, azonnal állítsuk meg és vagy onnét küldjük jó irányba ismét, vagy behívjuk és újból elküldjük. A gyakorlatot újra kell kezdeni annyiszor, ahányszor rossz irányba indul a kutya.
A távolságtartás a puminak az egyik legnehezebb feladat. Kevés birkával csakis higgadtan lehet dolgozni, ezért az egyik legfontosabb a viszonylag nagyobb távolságtartásra való megtanítás. A kutyának éreznie kell a birkát, ezzel éreznie kell, ha messzebb tartózkodik a birkától, az kevésbbé fog idegesen reagálni. Ehhez, és ahhoz, hogy a kutya megtanuljon falkában gondolkodni, s ne egyes birkákban, a legjobb, ha kevés birkán kezdjük el tanítani számára a higgadt, távolságtartó munkát. Ez pedig már innét nem is annyira kezdőknek való feladat, hiszen itt már nagyon együtt kell működni a kutyának és a gazdának!
20-30 m átmérőjű kis körkarámban a kevés birkával alkossunk mi egy falkát, s úgy küldjük körbe körülöttük a kutyát, hogy közben testünnkel folyamatosan eltoljuk, távol tartjuk őt a birkáktól. Ennek legeygszerűbb módja, ha botunkat áttartjuk a néhány birkából álló csapat túloldalára, vagy kilépünk határozottan a kutya irányába a birkák közül, mintha neki akarnánk rontani a kutyának, majd visszalépünk a nyájba. Ennek hatására kijebb megy a kutya ösztönösen. Közben mondjunk egy parancsszót, mondjuk "kifelé".
Ez később, távolabbi munkánál jól jöhet, ha épp belefordulna a kutya a birkába. Ha mégis kicselezne bennünket, sosem torkoljuk le, hanem újra és újra beállunk a birka és a kutya közé, mintha védelmeznénk azt. A kutya ösztönösen kijebb fog kerülni a birkáktól. (Puminál ne várjuk sokat, 2-5 méter már igazán szép távolságnak számít nála, ő ugyanis úgy tud megfelelő hatást gyakororlni a nála jóval nagyobb jószágra, ha közvetlen közelében van, s ha a birka nem úgy mozog, ahogy kellene, oda tudjon nyomatékkal csípni. Ő nem tud a cserkésző, vadászó mozdulataival és nézésével hatni a birkára, az ő "harcmodora" mást diktál.) Mindkét irányban körbe küldjük néhányszor a birkák körül a kutyát, míg megtanul távolságot tartani tőlük. Ezzel az irányba küldés is rögzülni fog a kutyában. Akkor már kicsit léphetünk hátrébb is, nagyobb távolságot hagyva, de mindig csak annyit, hogy a kutya biztonsággal kontrollálható maradjon. A bíztatás és dícséret viszont ne maradjon el! Ha ez stabilan működik, duzzaszthatjuk a birkalétszámot, s ott is folytatjuk ezt a távolságtartásra kényszerítő gyakorlatot, míg meg nem tanul a kutya távolabb maradni a birkától. Ez több dolog miatt jó: egyrészt mert így mindig lát minket a kutya, mi is látjuk őt, és belehrapni is kevésbbé fog, mintha engednénk őt szorosan a birka közelében dolgozni. Továbbá tökéletesen rögzülnek a tőlünk független irányok, és e gyakorlat közben még a megállítás is gyakorolható, mert a kutyát a körbefutás közben bármikor tetszés szerint megállíthatjuk, sőt! Egy újabb parancs is bevezethető itt, a "tovább", mellyel a körbefutásra, tovább haladásra bíztatjuk őt. Ez is sok esetben nagyin jól jön, pl. ha lassítás okán megállítottuk, és tovább kellene indulnia, akkor a "menj tovább" paranccsal is tudjuk őt tovább küldeni. Ezek kombinációjával már nagyon finom munkára is képesek lehetünk!
Karám munkánál, vagy egy akadályba való bekényszerítésnél sokszor elegendő, ha csak a kellő helyre küldve a kutyát megállítjuk, újra indítjuk, majd ismételten megállítjuk. Ennek hatására a birka szépen lassan "becsorog" az akadályba. Ha egy robbanékony kutyát viszont nem fékezünk, a nyáj fele átpréseli magát az akadályon, de a többi menekülve kikerüli az akadályt és elszalad mellette.
A versenyeken egy tipikus feladatnál, vagyis egy karót, vagy valamilyen egyéb tárgyat teljesen körbe kerültetendő a birkával nagy hasznát vesszük ennek, ha igazán látványosan akarjuk megcsinálni a feladatot. Egy helyben maradva csak a kutyát küldjük egyik irányban a kör külső ívén kicsit előre. Ennek hatására fordulni kezd a birka a középponti karó körül finoman. Ekkor megállítjuk a kutyát, majd kicsit várva ismét tovább küldjük a "tovább" paranccsal. Ismét fordítani fog kicsit a birkákon ezzel a kutya. De hogy ne forduljanak túlzottan rá a karóra, ismételten megállítjuk a kutyát. Ezt addig ismételgetjük, míg a birkák 360 fokos kört le nem írnak az adott karó, vagy egyéb tárgy körül.
A megállítást irányba küldés közben is gyakorolhatjuk. Ha megállt, kisvártatva tovább küldjük. Ha elsőre nem áll meg, nyomatékosan kell ráparancsolni. Ezt egészen addig gyakoroljuk, míg meg nem áll a kutya. Ha ezek már kellő biztonsággal mennek legalább 5-10 méteres távolságban, akkor kezdhetünk csak érdemi munkába birka mellett.
Fontos, hogy egyik gyakorlatnál sem ordítozunk, nem éreztetjük a kutyával, hogy idegesek vagyunk. Ha a kezdetektől rávezetjük a kutyát, hogy mit szabad és mit nem, bőven elég csak eréjesebben rászólnunk, vagy intenünk, a kutya érteni fog belőle.
Gyűjtő munka
A kutya kezdeti, ösztönös körbefutásából lehet legegyszerűbben kialakítani a gyűjtő munkát, vagyis azt hogy a kutya hozzánk képest a nyáj túloldalán maradjon, s melynek lényege, hogy segítségünkkel egyben tartsa a nyájat, majd később vissza is hozza. Mint minden parancsnál, ennél is a tanításkor nekünk is sokat kell mozognunk azért, hogy a kutya jobban, hamarabb megértse, mit várunk tőle .
A kutyát egyik irányba kiküldjük. Ő ösztönösen meg fogja kerülni a nyájat és a túloldalon visszajönne. Ha kellő távolságot tart és lassítani is tudjuk már a nyáj túloldalán a kutyát és ezzel egyidejűleg hátralépünk, a birkák meg fognak indulni felénk. Amikor a kutya a túloldalon fut előre vissza hozzánk, küldjük vissza karlendítéssel segítve, ügyelve a folyamatos távolságtartásra. Parancsszó lehet akár a "vissza". Ha kevés a karlendítés, használhatunk egy segédbotot is úgy, hogy amelyik oldalon fordulnia kell a kutyának, ott előtte a földre ütünk vele (nem a kutyára!!!). Vagy egyszerűen kinyújtjuk elé, mintha lezárnánk a futás irányát. Ezzel a kutyát visszafordulásra késztetjük, s a túloldalon ugyanígy visszafordítjuk. Közben lassan lépdelünk a birka előtt hátrafelé, hogy azok is haladhassanak egy irányba. Ebből alakul ki későbbiekben a gyűjtő munka, "balanszolás" illetve ha későbbiekben fokozatosan növeljük a távolságot, kialakul a nyáj behozása.
Ha a kutya már megértette, hogy neki a nyáj túloldalán kell maradnia, akkor szép lassan el lehet kezdeni hátrálni a birka leőtt, közben a kutyának segítve parancsszavakkal, mutogatással folyamatosan a birka háta mögött tartva a kutyát. Ha a birka kiválik, lemaradozik, vagy épp megpróbál a haladási irányról letérni, akkor az elején semmiképp ne küldjük rá a kutyát. Lépjünk oda, ezzel segítve kutyánkat és menjük együtt el a birkáért, ezzel mintegy megmutatva a kutyának, mit is kell tennie. Finoman betoljuk a kutya közreműködésével a birkát a nyájba és folytathatjuk a gyakorlást. Vagy a teljes nyájjal próbáljunk az egy szökevényre ráfordulni, s ismét egyben tartani őket.
Ennél a gyakorlatnál sokszor előfordul, hogy nem tudunk olyan gyorsan haladni, ahogy kutyánk tolja a birkákat, ezért azok leelőznek bennünket. Ilyenkor megállítjuk hátul a kutyát, ettől a birka is lelassul, s mikor újra teret nyerünk, csak akkor indítjuk újra. Néha az is elég lehet, ha csak lassítjuk a kutyát. De megoldás lehet az is, ha kilépünk a haladó birkák elől és a kutyát küldve fordíttatjuk magunk után a nyájat. Ezzel is teret nyerünk, és a fordulások hatására még hatékonyabban rögzül a kutyában a nyáj egybentartása.
Némi gyakorlás után rögzül a kutyában, hogy egyben tartsa hátul a nyájat, így el lehet kezdeni fordulni, irányt váltva menni a birka előtt. Így egy idő után komolyabb pálya teljesítésére is képesek leszünk.
Nyáj megállítása, visszafordítása és a megtartás
Ha a kutya elfut a nyáj mellett a nyáj elejéig és be is fordul a birkák elé, akkor azok teljesen visszaforognak 180 fokban. Ha a kutya ott is marad a nyáj túloldalán és ide-oda mozog - balanszol, a birkák elindulnak visszafelé. Így épül fel a gyűjtő munka, melyet aztán finomíthatunk helyben tartással, megállítással, majd újra tovább küldéssel.
A nyáj megállítása már nem olyan egyszerű feladat, nagyon sok gyakorlást igényel. Szükséges hozzá tudnia a kutyának ott helyben maradni, vagy leülni, ahol utoléri a parancsunk. Így ha kiküldjük a kutyát, az kellő távolságra a birkától nyugodt tempóban halad, akkor a birka nem rebben szét. Ezt már az előzőekben begyakoroltuk kutyánkkal. Mikor a kutya elér a nyáj túloldalára, azonnal megállítjuk. Ekkor a birka hátat fordít a kutyának, menekülés irányába fordul. Ha a kutya helyben marad, a nyáj sem fog elnidulni, de amint elindítjuk lassan a kutyát, a nyáj úgy fog mozogni. Ezt nagyon finoman kell csinálni, különben a birka megijed, elrohanhat, vagy szétugorhat a nyáj. A birkák helyben tartásához a gazda segítsége is szükséges. Mi is mozgunk lassan nyugodtan a nyájtól kellő távolságra a túloldalon, akár tárt karokkal, ezzel megakadályozva a kutyával átellenes oldalon való kitörését a birkának. A birkától való távolság mindig függ a birkák kutya- és embertűrő képességétől. Értelemszerűen egy kevésbbé kutyázott birkával jóval nagyobb távolságot kell tartani, mint egy kutyához szokottal. Ez pumival nagyon nehéz feladat.
Ha csak irányba szeretnénk fordítani a nyájat, de nem akarjuk, hogy az megálljon, akkor a kutyát elküldjük irányba, de már lassítjuk, s még mielőtt felérne a birkák elé, megállítjuk, esetleg visszahívjuk. Így a birkák ugyan nem állnak meg, nem forognak vissza, de elfordulnak irányba és arra haladnak tovább.
Ha kutyánkkal eljutottunk már idáig, szükséges, hogy egymást váltogatva gyakorljuk ezeket a feladatokat, hogy szinten tarthassuk a kutya eddigi tudását. Ha ugyanis egy-egy feladatot elhanyagolunk hosszabb időre, később előfordulhat, hogy nehezen fogjuk tudni újra végrehajtatni a kutyával. Lényeges az is, hogy nem a távolság számít hanem az, hogy a kutya mennyire érzi a birkát, és mi mennyire tudjuk őt pontosan irányítani. Amíg nem 100%-os a távolságtartás, megállás, helyben maradás, addig nem javasolt a távolság növelése, mert azzal erősítjük a kutya reális tapasztalatát: vagyis hogy a "kezünk" nem ér el elég messzire. Ezért kell a kutyában először rögziteni bizonyos alapokat, amelyek ha beidegződnek, a kutya már aszerint fogja végezni feladatát megbízhatóan tőlünk távolabb is.
Kifutás, felvétel, nyáj behozása
Az irányba küldéssel és a távolságtartás feladatával tulajdonképp már el is kezdtük a kifutás és nyájfelvétel, a balanszolással pedig a nyáj behozás alapjait. Ez gyakorlatilag a gyűjtés, ezzel a tudással már képes a kutya "megtartani" egy birkanyájat, vagyis képes arra, hogy magakadályozza a birkák elrohanását:
(Készítette: Magyar Zsuzsanna
A képen: Menyhárt Krisztina és Vöröskői-Kondacsipkedő Borbolya "Porzsák")
A kifutást is előszőr csak 5-10 m-es távolságból csináljuk, hiába futna ki a kutya akár 100 m-ig is, ott már nincs kontroll alatt, tehát nem tudjuk megfelelően kézben tartani a kutyát, illetve segíteni sem tudunk neki, ha váratlan helyzet elé kerül, "szétesik".
A videón egy ilyen elbizonytalanodást látunk, szerencsére a kutya némi rutinjának köszönhetően felismeri a helyzetet é végül korrigál:
(Készítette: Magyar Zsuzsanna
A képen: Menyhárt Krisztina és Vöröskői-Kondacsipkedő Borbolya "Porzsák")
Itt is érdemes betartani a legfontosabb alapszabályt, hogy nem akkor növeljük a távolságot, mikor legalább egyszer már kifutott addig a kutya, hanem mikor már teljes biztonsággal megoldja az adott távolságban a feladatot. Vagyis itt is fontos a rögzítés, beidegzés a kutyába.
Ugyanúgy kezdjük, mint már korábban a távolságtartás rávezetésénél, vagyis mikor kiküldjük a kutyát, eleinte folyamatosan "toljuk őt kifelé", de már nem megyünk fel egészen a nyájig a kutyával, hanem gyorsan visszalépünk kiindulási helyünkre. Ugyanazzal a parancsszóval küldjük ki, mint amivel begyakoroltunk a gyűjtést. Ha a kutya már magától is szép ívet fut, a "kitolásra" sincs szükség, akkor küldhetjük nyugodtan helyből. Amint a kutya a birkák mögé ér, vagy lassítsuk őt, vagy állítsuk meg. Ha a kifutás végét "behúzza" a kutya és "belevágódik" a birkákba, használhatunk segítő embert, aki odaáll a birkákhoz és onnét küldi kifele, mind nagyobb íven a kutyát, de ezzel óvatosan kell bánni, a legtöbb pumi ezt nem veszi jónéven.
A lassítás, vagy megállítás után akár azonnal kezdheti a balanszolást és ezzel együtt a birka behozását a kutya. A feladat végén dícsérjük meg őt. Ha egyik irányból sikeresen végrehajtotta a feladatot, ismételjük meg a másik irányból is ugyanígy.
Klasszikus gyűjtő munka, behozás 200 m távolságból:
(Készítette: Prépostfy Zsolt
A képen: Menyhárt Krisztina és Vöröskői-Kondacsipkedő Borbolya "Porzsák")
Hajtó munka
Nem kell mást csinálni, mint az eddig kialakult gyűjtő munkából "lefaragni".Csak akkor érdemes a hajtás tanításának nekikezdeni, ha a gyűjtés már teljesen stabilan megy. Célszerű már az elején is más parancsot találni neki. Kiküldéssel indul, de mikor felér a kutya a birkákig, megállítjuk és ott átküldjük a másik irányba úgy, hogy közöttünk és a birka között menjen el a kutya. Hagyjuk őt ott balanszolva mozogni, s csak akkor szólunk közbe, ha a kutya túlfutna és be akarna vágni a birka elé. Ez az elején nehezen megy a kutyának, mert szeretne újra és újra bemenni a birka elé, gyűjtene, de mi most nem engedjük. Ezért ha a gyűjtés nem volt még kellően stabil, a kutya összezavarodik. Előfordulhat, hogy kiküldjük birka elé, s mikor a birkákhoz ér, magától megtorpan, elbizonytalanodik, mert nem tudja, pontosan, mit is várunk tőle. Ha viszont a gyűjtés teljesen stabil, akkor viszonylag könnyedén megérti a kutya, hogy ilyenkor mit várunk tőle. Használjunk teljesen eltérő parancsot, mint eddig, mondjuk lehet ez a "hajtsad". Itt is eleinte közelről dolgozunk, aztán lassan növelhetjük a távolságot is.
Ha már a gyűjtés stabilan megy, a hajtás is biztos, akkor a következő lépcső ezek váltogatása. Vagyis a kutyának bármely pillanatban át kell tudnia állni gyűjtésből hajtásba, vagy vissza. Ehhez úgy kezdhetünk neki, hogy egy 10-20 méterre lévő nyájért kiküldjük a kutyát, behozatjuk vele gyűjtésben, majd a nyáj elé hívjuk a mutatott oldalon. Segítségül álljunk ki a nyáj elől, hogy a kutya is láthasson minket, ekkor hívjuk az adott oldalon. Ha beért a birkák és közénk, egyszerűen kiadjuk a hajtsad parancsot és elkezdünk hajtani tőlünk elfele a kutyával. Itt is fokozatosan növelve a távolságot, először csak pár métert hajtunk, majd kiadjuk a gyűjtés parancsát, hozza őket be a kutya. Így váltogatjuk a gyűjtést-hajtást, ezalatt megtanul a kutya pillanatok alatt váltani. Amíg ez nem megy tökéletesen, addig csak tőlünk elfele és vissza mozgatjuk a nyájat.
A hajtás-gyűjtés váltogatása már nagy koncentrációt, pontos munkát és tapasztalatot igényel a kutyától az alapfeladatokban:
(Készítette: Magyar Zsuzsanna
A videón: Takács Ferenc és Vöröskői-Kondacsipkedő Futrinka "Fruti")
Később, ha már kellő pontossággal dolgozik a kutya, belekezdhetünk az "oldalirányú" hajtásba, azaz képzeljünk el egy háromszöget. Egyik csúcsában mi állnuk. A kutyának a háromszög egyik szára mentén tőlünk elfele kell hajtania a nyájat. Elérve a háromszög következő csúcsát, be kell fordítania a nyájat a harmadik csúcs irányába, s a velünk szemközti oldalán a háromszögnek végighajtania. Ez lesz az un. oldalirányú hajtás, mely kifejezetten nehéz. Itt már pontosan kell tudni fordulni a kutyának, az adott pillanatban megállnia, csak így tudjuk vele végrehajtatni az oldalirányú hajtást. Nehéz, mert hajlamos a kutya a túloldalon kicsit tovább futni, s már ránk is fordította a birkákat, onnét pedig már gyűjtésbe csap át a dolog, mielőtt még elérnék a birkák a harmadik csúcsot.
Ha sikeresen elérte a kutya a birkákkal a háromszög harmadik csúcsát, akkor ránk fordítva őket gyűjtve behozza azokat. A feladatsor végén a kutya előttünk megállítja a birkákat. Ezzel a feladatsorral gyakorlatilag minden eddig tanult feladatot s az azok között való váltást gyakorolhatjuk a kutyával.
Egyéb összetett feladatok
Karámból kihajtás és behajtás
A karámmunka már komolyabb feladatnak minősül a kutya számára, ugyanis nagy önfegyelmet igényel a kutyától, és a feladatok pontos ismeretét. A kutyának nem szabad tartania a birkától, még akkor sem, ha az sarokba szorítása okán kitámadni kényszerül a kutyára.
A karámból való kihajtáskor igazán szép megoldás, ha a nyitott karámajtó mellé állunk oldalra és kutyánkat beküldjük, aki ügyesen kitolja nekünk a nyájat. Természetesen ez így nagyon egyszerűen hangzik, a valóságban azonban mindig akadnak problémák. Ha a kutya túlfűtött, temperamentumos - ami puminál gyakran előfordul -, hajlamos már első alkalommal berontani a birkák mögé, s azokat nagy vehemenciával kiugrasztani a karámból. Vagy épp nekik ront és mégjobban odaszorítja azokat a karámfalhoz. Ez balesetveszélyes mind a jószág, mind a kutya számára, ezért eleinte menjünk be az ilyen kutyával mi is a karámba és próbáljuk önmérsékletre bírni fegyelmezéssel. Így szépen lassan hajthatunk ki, s számíthatunk rá, hogy a karámot elhagyva nem lesz a birkák részéről vad menekülés a dologból. Néhány alkalom után már egyedül is beküldhetjük a kutyát, s ha kell, fegyelmezzük őt, addig, míg higgadt, fegyelmezett munkát nem mutat be.
Főleg fiatal kutyánál kell figyelni arra, ha a birkát beszorítja egy sarokba, akkor a jószág hajlamos ráfordulni a kutyára. A fiatal, tapasztalatlan kutya megijedhet ha a birka feje felé fordul. Segítsünk neki azzal, hogy elfordítjuk a birka fejét a kezünkkel.
Ha a kutya keményebb, fogósabb, azaz hajlamos harapdálni a birka lábát, és van lehetőség rá, akkor érdemes a kutyát karámon kívülről körbe küldeni, hogy ugatásával hajtsa ki a nyájat. Eközben mehetünk a kutyával, de lehetünk a karámban is és az ajtónál is - tetszés szerint. Ha azonban a nyáj kevésbé szokott kutyához és emberhez, akkor nem célszerű az ajtóba állnunk, mert a birkának esze ágában nem lesz felénk mozdulni. Ilyenkor a legjobban akkor segítjük a kutya munkáját, ha a karám oldalához állunk és az ajtót szabadon hagyjuk, mintegy menekülési útvonalként kínálva a jószág számára.
Ha kutyánk nem dúskál az önbizalomban és kicsit tart a jószágtól, eleinte mindenképp kísérjük be a karámba, esetleg húzzuk be nyakövénél fogva és bátorítsuk. Karámból kihajtásnál ügyelni kell arra, ha a birka megérzi, hogy a kutya gyenge, fél, esetleg kitámadhat és fellökheti a kutyát. Ezzel sokat ronthatunk amúgy sem túl magabiztos kutyánkon, s esetleg hosszú ideig a karámba se lesz hajlandó bemenni utána.
Behajtásnál csupán arra kell ügyelnünk, ha a karámajtó viszonylag szűk, hogy a kutya ne túl erőteljesen nyomja rá a karámajtóra a nyájat, hanem hagyja, hogy szépen csorogjon be a birka. Így kevésbé töri a jószágot a kutya. Legtöbb esetben a birka már szívesen bemegy, mert tudja, ott biztonság és nyugalom várja, ezért sokszor elég, ha a kutyával odahajtatjuk a birkát a karámajtóhoz, s a kutyát kellő távolságban megállítjuk, lefektetjük, vagy ültetjük. Ennyi már elég a birkának, hogy magától szépen becsorogjon.
Kerítésről leválasztás
Gyakran előfordul, hogy a birkanyáj teljesen rászorul a karám falára. Ilyenkor a kutyának be kellene furakodnia a birkák és a fal közé, hogy leválassza őket onnét.
Természetesen ez nehéz feladat a kutyának és sok esetben fél a kutya a veszélyes birkalábak közé furakodni. Az első néhány alkalommal ezért meg kell fogni a kutya nyakövét és magunk mellett tartva szorosan, be kell furakodnunk a fal és a birkák közé. Eközben folyamatosan bátorítanunk kell a kutyát, ha visszakozna, nem engedjük és mondjuk a parancsszót - például "menj be közé". Ha rátapadunk a kerítésre, a birkák ösztönösen elkezdenek távolodni attól, szép lassan leválnak a kerítésről menekülő utat keresve.
Ha teljesen leválasztottuk a nyájat, azonnal jöjjünk is vissza ugyanott, a fal és a birkák között, különben a birka a hátunk mögött szépen "visszatapad" a falra. Közben mondjuk a kutyának, hogy "itt gyere vissza".
Néhány alkalom után a kutyát már nem kell behúzni a birkák közé, magától bemegy, majd rögtön vissza is fordul. Sok esetben a kerítés, vagy karám fala nem tömör, átjárható kutyák számára. Ilyenkor nagy segítség leszedéskor, ha a kutya kibújik a kerítésen a külső oldalra, és ott ugatva választja le a birkákat a kerítésről. Gyakran a kutya a karám átjárható oldalait akadálynak tekinti és nem bújik ki rajta mikor kellene. Ezért ezt sok esetben a kutya kívülre küldésével meg kell ezt tanítani neki.
Kívülre küldés parancsszavával együtt a kutyát ki kell tuszkolni a résen, ahol kifér, hogy megértse, mit akarunk, és elhiggye, hogy kifér. Nem ritkán a kutya meglepődve ezen, fogja magát és visszabújik, nem érti, miért is kéne neki elhagynia a pályát. Ha kituszkoltuk őt, akkor kint kell tartanunk közvetlenül a birkáknál és ott ugattatnunk. Néhány kísérlet után maga is rájön, hogy a bírkákat így is lehet mozgásra késztetni és tulajdonképpen ezt várjuk tőle. Ha a birkák szép lassan eltávolodnak a karám oldalától, odalépünk, hogy a birkák ne tapadjanak vissza, s ott hívjuk be a kutyát. Onnét folytatjuk a terelőmunkát. Később ezeket a lehetőségeket a kutya magától észreveszi, nagy segítséget jelent a leválasztásban.
Nyáj kettéválasztása
Puminak nem túl nehéz feladat, tettrekészsége, bátorsága és terelő ösztöne is azt diktálja, hogy minél közelebb helyezkedjen el a jószághoz, ha szükséges, bármelyik pillanatban csípni tudjon. Az első alkalmakkor lehetőleg néhány - 8-10 birkát használjunk, azért, hogy ha a szétválasztáskor bemegyünk a birkák közé, könnyebben meg tudjuk akadályozni, hogy mögöttünk ismét összezáródjon a falka.
Praktikus lehet akár kerítés mellett is kezdeni a feladatot úgy, hogy bemegyünk a birkák és a kerítés közé. Közel hívjuk a kutyát és leültetjük, vagy megállítjuk, majd finoman belépve és széttolva előtte a birkákat, behívjuk magunkhoz a kutyát akár egy "gyere közé" paranccsal. A kerítés a hátunk mögött azért lehet hasznos, hogy a birka ott ne záródjon vissza. Természetesen kerítés nélkül is megoldható a dolog, csak akkor jobban kell figyelni, hogy a szétválasztott birkák a hátunk mögött ne csorogjanak össze újra. Ezt legjobban a két nyáj közti ide-oda mozgással akadályozhatjuk meg, illetve az egyik csoport birkát tőlünk elhajtatjuk a kutyával, míg a másikra vigyázunk, nehogy hozzácsapódjanak a kutya által eltolt falkához. A két csoport között minél nagyobb a távolság, annál kisebb a vonzerő, annál kevésbbé rohannak össze.
Bátrabb kutyánál ez a feladat nem okoz különösebb gondot, a kutya gondolkodás nélkül begyalogol a birkák közé, lábunkhoz. Ha fiatal, vagy kevésbbé bátor kutyával dolgozunk, érdemes átnyúlni a birkák fölött és finoman behúzni közéjük a nyakövénél fogva. Közben mozognunk is kell oda-vissza, nehogy mögöttünk, illetve a kutya mögött ismét összezáródjon a nyáj.
Ha szétváltak, rögtön meg kell állítani a kutyát, mert különben nagyon elszaladnak és odébb összeállnak megint. Kis idő elteltével a birkák eltávolodnak néhány méterre egymástól, megtartják a távolságot. A szétválasztás sikerült. Néhány alkalom után a kutya rájön, hogy a birkáktól nem kell félni,s hogy valójában mit kívánunk tőle. Ezután fokozatosan lehet növelni a birkák számát. Amennyiben ez lehetséges, olyan birkákkal kell ezt az elején gyakorolni, melyek emberhez, kutyához egyaránt nagyon hozzászoktak és nem rohannak világgá, ha be akarunk lépni közéjük. Vad birkával nagyon nehéz még gyakorlott kutyának is megcsinálnia ezt a feladatot. Ha ilyen birkával dolgozunk, mindenek előtt meg kell nyugtatni az állatokat, meg kell állítani őket a kutya és a felvezető között. Ez eltarthat akár 20-30 percig is. Amig a birkák ide-oda kitörnek, a kutya nem tud mást csinálni, mint folyamatosan visszatartani őket ide-oda balanszolásával. Ekkor gyakorlatilag lehetetlen bemennie közéjük.
Egyetlen birka leválasztása a nyájról
Ha egy konkrét, előre kiválasztott birkát kell kivennünk a nyájból, ahhoz kjicsit más technika szükséges. Ez már igazán nehéz, nagy koncentrációt és pontos, higgadt összmunkát - rengeteg gyakorlást igényel. Itt már nem hibázhat a kutya, mert a feladat abban a pillanatban meghiúsul. A kutyának a nyájat tartania kell egyhelyben, lehetőleg leüléssel, vagy helyben maradással, de minél kevesebb mozgással, hogy ne idegesítse túlzottan a birkát. A gazda óvatosan megközelíti a birkákat és alkalmas pillanatban belép a kiválasztott birka és a nyáj közé, ezzel finoman leválasztva az adott birkát. A kutyát maga mellé hívja a gazda. A kutyának nagyon lassan, óvatosan kell mozognia, különben a birkák ismét összefutnak. Ha kellően higgadt a munka, szép lassan eltolható az egy birka a nyájtól.
"Itt" és "ott" parancsok
Ez a két, hangzsában jól elkülönülő parancs a közeli, gazda oldala felőli illetve a "túloldali", azaz a nyáj másik oldalán lévő munka között tesz különbséget. Első hallásra nem tűnik fontosnak ezt kihangsúlyozni, azonban lényeges a kutyának valamilyen módon meghatározni, hogy a birkák melyik oldalán dolgozzon.
Például a
szétválasztásnál, "itt gyere" az, ahol szét akarjuk szedni a nyájat. Vagy ha le akarjuk fordíttatni magunkról a ránk tapadt birkákat, magunk elé mutatunk és azt mondjuk a kutyának: "itt gyere elé".
A karám túlsó oldalára küldjük és azt mondjuk neki "ott gyere be", vagy ha a nyáj túloldalán kell egyedül felénk hajtania, akkor a parancs az "ott hajtsad". Fontos, hogy hangzásában elkülönül ez a két parancs, s a kutya ezáltal küllönbséget tud tenni közeli és távoli munka között. Használjuk, érdemes. Ha a paranccsal együtt a karmozdulatban is különbséget tudunk tenni, lehetővé válik, hogy a kutyát nagyon sokféleképp tudjuk irányítani. Például az itt parancs megfelelője, ha csak félig, vízszintesig emeljük irányba karunkat, az ott parancsé pedig, ha egészen magasra, a fejünk fölé lendítjük karunkat. Ez messziről is jól látható, ezért ha elértük, hogy a kutya figyel ránk távoli munkánál is, akkor a karjelzéssel akár hangtalanul is jó irányba küldhetjük őt. Ezzel a kis kiegészítő elemmel lehetővé válik az igazán profi munka, a helyből terelés, vagyis a gazda egy helyben maradva egy karó mellett, vagy egy startkörből irányítja a kutyát. A kutya ekkor teljesen egyedül viszi végig a gazda (táv)irányításával a nyájat a pályán.
Javaslatok
Ha ezeket a feladatokat alaposan begyakoroljuk kutyánkkal különböző feladatokon keresztül, biztosak lehetünk abban, hogy kiváló és látványos terelőmunkát tudunk végezni. Természetesen egy terelőversenyen való győzelem nem csak ettől függ. Számít, hogy a birkák mennyire voltak a verseny előtt kutyához -főként idegen kutyákhoz szoktatva. Számít, hogy épp mennyire fáradtak a birkák, előfordul, hogy némely kezdő kutya már ki sem bírja hajtani őket a karámból - egyszerűen a fáradtságtól és a nem kellőképp erélyes kutyától nem mozdulnak. De kezdődött már úgy is verseny, hogy a kutyát még sosem látott birkát két órán keresztül próbálták profi juhászok megtörni, hogy hajlandóak legyenek végre a vágtázó elrohanáson kívül másra is. Értelemszerűen egy ilyen makrancos nyájat rendkívül nehéz feladat végigvinni egy versenypályán.
Nehezítő körülmény, hogy legtöbbször versenyen sem a birkának, sem a kutyának nincs helyismerete, ettől kissé bizonytalanná válhatnak: másként, vagy lassabban, vagy épp hevesebben reagálhatnak dolgokra. Nehezítő körülmény az is, hogy a birkák nem ismerik az adott kutyát, tartanak tőle, a kutya nem ismeri a versenyre hozott birkát. Ha a birka még sosem volt a verseny előtt a pályán az akadályok között áthajtva, az első néhány alkalommal nehezen fogja rászánni magát, hogy átmnejen az akadályon, mert az ismeretlen dolgoktól ösztönösen tart.
Amire sokan nem is gondolnak eleinte, nagyon fontos, hogy a gazda ismerje a birkák viselkedését, észre vegye időben, hogy azok kitörnének, jó irányba jó időzítéssel küldje a kutyáját és jókor állítsa meg. A legtöbbször ezon vérzik el egy-egy versenyző. Példának okán a gazda ráküldi fölöslegesen az akadályon szép lassan átcsorgó birkákra a kutyát, így a birkák ahelyett, hogy lassan mind egy szálig átmennének az akadályon, megugranak, kikerülik azt. A gazdának éppen annyit - ha nem többet kell tanulnia a terelésben, mint a kutyának.
Azért némely parancsot és feladatot birka nélkül is lehet tanítani. Talán a legfontosabbak egyike a parancsra ugatás. A pumi szívesen ugat, de terelés közben nem jó, ha állandóan "üvölt". Ha parancsra tudjuk ugattatni -akár messziről is -, az nagy segítség. Sokszor elég az ugatás is figyelmeztetni a birkát, hogy felügyelet alatt van. A nyáj megindításánál elengedhetetlen az ugatás.
Vagy ilyen például a távolabbi fegyelmezés, vagyis gyakorolhatjuk bárhol a kutyánkkal azt a szituációt, mikor 15-20 méterre tartózkodik tőlünk, s mi ott helyben állítjuk meg, ültetjük, vagy épp fektetjük őt.
A pumi hajlamos arra, hogy ugatás helyett csipkedjen, harapjon, főleg ha makacskodik a birka, ez azonban a versenyen nem kívánatos, bár meg kell jegyezni, sokszor már sajnos szükséges feltétele annak, hogy végig tudjuk vinni a pályán a fáradt birkát.
A gazdának meg kell tanulnia az ösztönök vezérelte kutyáját irányítani, összhangba kerülni vele, meg kell tanulnia a birka viselkedését különböző helyzetekben, fel kell ismernie egyes helyzeteket, hogy mit hogy lehet megoldani, kell-e küldeni egyáltalán a kutyát a birka állapotára való tekintettel, meg kell tanulnia térben átlátni az egyes feladatokat, például hogy mikor kell fordítani egy nyájat ahhoz, hogy az akadályt szépen kerülje meg. Ez leírva egszerűnek hangzik, de valójában legalább annyira összetet probléma, mint az autóvezetés. S mint olyan, csak rendszeres birka melletti gyakorlással sajátítható el.
Gyakori hibák
A parancsszavak hiánya
Gyakran előfordul kezdő, vagy tapasztalatlan kutyásoknál, hogy mikor a kutyát feladatra szeretnék késztetni, a parancsszó helyett a kutya nevét ismételgetik egyre erélyesebben. Ilyenkor a kutya tudja - érzi, hogy várnak tőle valamit, de parancs híjján próbálkozik ezzel-azzal, hátha kedvére tehet gazdájának. Kívülről olybá tűnik az egész, mintha a kutya kezelhetetlen volna, megzavarodott volna. Pedig csupán arról van szó, hogy szabálykövető magatartása révén igyekszik a maga módján megfelelni. Nem mindig sikerül eltalálnia, mit is akar ilyenkor a gazda... Ilyenkor szoktam azt mondani: a kutya már nagyon tudja, őt hogy hívják, de hogy mit is vár tőle a gazdi, azt sajnos még mindig nem....
Másik ilyen jellegzetes hiba, mikor a gazda elküldi a kutyát a parancsszóval, majd többé nem hangzik el semmi, a kutyára van bízva, mit csináljon. A gazda látja, érzi, hogy nem jól sikerül a gyakorlat, de tapasztalata híjján nem szól közbe, nem állítja meg a kutyát, ha rosszul hajtotta végre a parancsot. A kutyában ezzel a tétova magatartással könnyen rögzülhet, hogy azt csinál, amit akar, maga dönt, bármikor felülbírálhatja gazdája parancsait következmények nélkül, mert a gazda a helyzetekben nem dönt.
Össze-vissza parancsok
Érdemes a feladat megkezdése előtt végiggondolni, mit is szeretnénk, s azt milyen szavakkal érhetjük el leginkább. Célszerű egyszerű, hangzásában jól elkülönülő szavakat és teljesen egyértelmű karjelzéseket használni a különböző feladatok begyakorlásánál, így a kutya messziről is könnyen kiveheti szavainkból, testmozdulatainkból, mit akarunk. A rövid, egyszerű szavak gyorsan kimondhatók, könnyen megjegyezhetők kutya és gazda számára egyaránt. Így kevésbbé fordulhat elő az a szituáció, mikor gyorsan kellene cselekedni, s nagy izgalmában a gazdi mindenféle egyéb szavakat, kifejezéseket használ, teljes mondatokat mond el a kutyájának, mert hírtelen nem jut eszébe a szükséges parancsszó. Persze ilyenkor szintén nem tudja a kutya eldönteni, most akkor mi is legyen... Tipikus ilyen azonos hangzású, de ellentétes parancsokból álló mondat: "Ne arra! Balra!" Próbáluk ezt messzebbről kiabálni egy társunknak, nem fogja ő sem első hallásra megérteni, pedig ő a kutyával szemben még beszéli is nyelvünket...
Ehhez társuló gyakori metakommunikációs hiba az is, hogy össze-vissza mutogat a gazda. Vagyis ha például balra kiküldi kutyáját, jobb kezével keresztbe mutat ezzel teljesen összezavarva a kutyát. A kutya jóval egyszerűbben gondlokodik, mint mi, ezzel a keresztbe mutogatással simán összezavarható.
Nagyon gyakran követik el kezdő terelni vágyók, hogy elküldésnél a kutyát a "gyere, hajtsad!" felkiáltással próbálják motíválni, amit nem nehéz belátni, hogy egyik szavunkkal vágtuk agyon a másikat. A kutyában jogosan merül fel a parancs hallatán a kérdés: "most akkor mi is legyen? Hajtsak, vagy jöjjek ide hozzád?"
Parancshalmozás
Parancs halmozása olyankor fordul elő, mikor a felvezető úgy érzi, kutyája bizonytalan abban, mit is várnak el tőle. Ekkor megpróbálja nagy gyakorisággal ismételni a kiadott parancsot, ezzel egyúttal motiválni is a kutyát. Ez a feladat első néhány gyakorlásánál indokolt lehet, de ha látjuk, hogy a kutya már rájött, mit várunk el az adott paranccsal tőle, akkor fokozatosan egyre kevesebb parancsot adjunk a kutyának. Egyrészt azért, mert így magabiztosabbá, önállóbbá tehetjük kutyánkat, másrészt azzal, hogy nem "érjük utol" állandóan a hangunkkal, megtanul jobban figyelni ránk. Ha a parancskiadáshoz mindig társítunk karlendítést vagy valamiféle mozdulatot, később ez rögzül a kutyában, s ha eléggé figyel ránk, elég lehet messziről, ha csak a mozdulatot ismételjük, a kutya így is felismeri majd a parancsot. Ennek nagy távolságban, illetve erős szembeszélben van jelentősége. Ha a parancsok mennyisége később sem csökken, a kutya nem szerez a gyakorlás során kellő önállóságot, mert megszokja, hogy minden pillanatban irányítják őt, s ha hosszabb időre nem éri utol a gazda hangja, váratlan helyzetekben blokkolhat, vagy önfejűsködni kezd, mert megszokta, hogy nem kell figyelnie, hisz úgyis figyel a gazda helyette.... Ha ritkábban adunk ki parancsot, önkéntelenül is rászoktatjuk a kutyát a ránk való figyelésre, illetve a helyes "gondolkodásra".
Jobbra-balra parancs
Irányba küldésnél gyakorta hallom, hogy mondják a kutyának: jobbra! vagy épp balra! Ha az ember karjelzéssel, vagy kilépéssel nem jelzi a kutya számára, melyik irányra gondolt, a kutya maga dönti el, melyik oldalon menjen. Ha kezdő kutyával sokat mondjuk a jobbra-balra parancsszavakat, megtanulja. Egészen addig működik is ez a parancsszó, míg a kutya a lábunktól indul és mondjuk egyáltalán nem keverjük a bal irányt a jobbal. Miután az emberek nagyrésze még ezen egyszerű szituációban is gyakran mond jobbot a bal helyett, ezért nem javasolom a használatát, bár kétségtelen, hogy sokaknál szépen működik ez a technika is. Továbbá ha a kutya elmegy a nyáj elejére, azaz hozzánk képest a nyáj túloldalára, és a feladata, hogy visszahajtsa hozzánk velünk szemben a nyájat, akkor nagyon kell koncentrálnunk, mit mondjunk neki! 200 méterről pedig sok esetben már nem is hallja meg, hogy jobbrát, vagy balrát üvöltünk.
Ha viszont a kezdetektől karjelzést, kilépést tanítunk a kutyának, akkor egyszerre két dolgot is elérünk a kutyánál: 200 m-ről is pontosan dolgozik, és rákényszerítjük arra, hogy mindig figyeljen minket, ne csak, ha ordítozunk! Kis gyakorlás után a kutya elfut a nyáj mögé és időnként kiáll a szélére, hogy lássa, mit kívánunk tőle, vagyis kikényszerítettük belőle a kontaktus létét!
Harc a birkával
Esetenként előfordul az is, hogy egy vérmesebb kos kifordul a kutyára, s hadakozni kezd azzal. Ha ilyenkor a kutya felveszi a harcot és a birka nem fordul vissza a nyáj felé, a kutya begurul és még erőteljesebben hadakozik a birkával. A birkának pedig esze ágában nem lesz visszafordulni a nyájba addig, míg őt támadják, hiszen ösztönei azt diktálják: "ne fordíts hátat, ne tedd védtelenné magad a támadóval szemben!". A nyáj pedig ezalatt szépen elballag.
Azonnal le kell állítanunk a kutyát, s lehívni a bátor birkáról, mert ezzel egyrészt a birka visszafordul a nyájba, másrészt a kutyát is rávezetjük, ha kimozdul és eltávolodik a harcos birkától, az előbb-utóbb visszamenekül a nyájába, s ezalatt sem kerül ki a figyelmünk alól a nyáj. Ezt a mozgást nevezzük "kimozgásnak". Ha ezeket kellő rendszerességgel így végezzük a kutyával, egy idő után olyan tapasztalatokra tesz szert, hogy nyugodtan rábízhatunk egy teljes nyájat, hiánytalanul visszahozza.
Keresztezés, vagy iránytévesztés
Irányba küldésnél nagyon gyakori hiba, hogy a kutya keresztez, vagyis a nyájhoz érve, azt nem a küldés irányából kerüli, hanem az ellenkező irányból, s ezt a gazda szó nélkül hagyja. Ha időben ezt nem korrigáljuk, még olyan is lehetséges, hogy mindig csak egy ugyanazon irányból lesz hajlandó kerülni a kutya. Ez nagy hiba, mert az amúgy is rossz irányba haladó birkákat méginkább a rossz irány fele készteti.
Itt is a tettenérés működik, vagyis mikor látjuk, hogy a kutya a nyáj fele futva kezd áttérni a másik oldal felé, azonnal megállítjuk, s erőteljes mozdulatokkal, karlendítéssel, kilépéssel, esetleg - ha a kutya nem akarja érteni - irányba futással vesszük rá, hogy a jó irányból kerüljön. Ha ezt nagyon nem akarja érteni, legjobb, ha visszahívjuk magunkhoz és újra indítjuk. Ha sikerült a korrekció, nagyon dícsérjük meg. Utána még 3-szor, 4-szer ismételjük ugyanezt az irányt, míg meg nem érti, hogy mit várunk tőle. Ha megértette, rögtön utána próbálkozzunk a másik iránnyal is, hogy értse a kutya a két irány közötti különbséget.
Ezt a feladatsort időközönként, más feladatok után ismételjük meg, hogy kellően rögzülhessen a kutyában a megfelelő végrehajtás. Ha azonban nagyon nem megy, akkor menjünk a nyájhoz közelebb és onnét küldjük a kutyát újra. A távolságot csak akkor növelhetjük, ha az adott távolságból már megbízhatóan végrehajtja keresztezés nélkül a feladatot.
Ha egyszer visszajön....!
Tipikus kezdő kutyás hiba, mikor a kutya elmegy, nem akaródzik szófogadnia, a gazda pedig dühöng, mert a kutya kikerül az irányítása alól. Nagy nehezen visszahívja a kutyát, aki eleinte a csintalanság után boldogan szalad vissza. Mikor visszaér, a gazda keményen lefenyíti, gyakran el is veri. Ettől a cselekménysortól kialakul a kutyában egy ösztönös védekezési forma, hamar rájön, ha nem megy ilyenkor vissza, a gazdi nem tudja leszidni. A kutyák gondolkodásmódja más, mint az emberé, egyszerűbb. Messzemenőkig történő következtetésekre nem képes, egyszerű tapasztalás útján rögzülnek agyában a dolgok. Ezért két dolgot tehetünk ebben az esetben: vagy utána megyünk kutyánknak s a helyszínen kérjük őt számon, ahol a csintalanságot elkövette, vagy ha már visszajött, semmiképpen ne szidjuk le. Így legközelebb is számíthatunk arra, hogy visszajön.
Néha előfordul, hogy a kutya annyira tudatában van annak, hogy ő irányít, hogy mikor gazdája sikertelen behívás után elindul a kutya felé, hogy elkapja, a kutya rohanni kezd előle. Ebből aztán nagyon mókás, birka körüli hajkurászás kerekedik ki, amit a kutya még élvez is, adott esetben még "jutalomjátéknak" is felfoghatja. Ez a pozitív élmény aztán hamar rögzül a kutyában, s ennél jobb játékot, mint az üldözősdi, el sem képzelhetne! Az sem megoldás, ha segédek üldözik el a nyájtól a kutyát, hogy visszamenjen végre a gazdihoz, mert ezzel kialakulhat egyfajta idegenekkel szembeni bizalmatlanság a kutyában, és nem fog rendesen dolgozni később, ha bárki -akár versenyen a bíró - tartózkodik a pályán, de olyan is előfordulhat, hogy jobban fog figyelni a segédre, mert őt fogja tisztelni a gazda helyett. Ez sem cél, hiszen a gazdával kell dolgozzon, nem mással.
Ebből a helyzetből egyetlen kiút létezik, ha a kutya és gazda "lerendezik" egymás közt a rangsort. Felépítenek egy bizalomra épülő harmonikus kapcsolatot. Ez pedig egy hosszabb folyamat, de ennek hiányában sajnos a terelő munkában előrelépés nem várható.
Erélytelenség
Talán a leggyakoribb jelenség a mai kutyások között, hogy a kutyát családtagként kezelik, s ez számukra azt jelenti, hogy a kutyának nem parancsolnak, a kutyát kérik. Nos ez családi környezetben akár harmonikusan is működhet, azonban a jó ösztönű kutya viselkedése birka mellett rendkívüli módon megváltozik. Megváltoznak az erőviszonyok, hisz a kutya belekerül egy olyan közegbe, ahol egycsapásra ő lehet az úr, úgy uralhatja a jószágot, ahogy neki tetszik. Ha ekkor a gazda nem elég erélyes és engedi, hogy a kutya abszolút értékben irányítson, akkor az amúgy rendkívül illemtudó kis kedvenc egycsapásra kezelhetetlen, szófogadatlan kisördöggé változhat. Ez nem kívánatos a jószág mellett és a versenyből is kizárással jár. Ezért a gazdának is meg kell tanulnia, hogy a kutya érzelmi világa más léptékek szerint működik, tehát ha adott esetben a gazda keményen ráüvölt kutyájára, akkor az a kutya nem összetörik lelkileg, hanem felfogja a legitimációs viszonyokat: ráébred, valójában nem ő irányít...
Az erélytelenség nem csak a magabiztos, önfejű kutyáknál hátrány, hanem a bizonytalanoknál is. Ha a kutya nem elég bátor, nem mer közel menni a jószághoz, erélyes, határozott fellépéssel támogathatjuk őt akciójában, s ha a kutya látja, hogy ez sikerrel végződik, könnyen felbátorodik. Ennek a jelenségnek az oka, hogy a kutyák szociális felépítése hierarchikus, nem pedig egyenlő társas kapcsolati viszony, mint az emberé. Ha mi nem építjük fel ezt a hierarchiát vele, vagyis hogy mi "fölötte" állunk, akkor ösztönösen felépíti ő maga leggyakrabban úgy, hogy ő áll fölül...
Futás
Mikor a kutyát tanítjuk, hogy nyomatékosítsuk a parancsot, gyakran futnunk kell a kutyával együtt. Így a kutya nagyon hamar a cselekménysorból kitalálja, hogy mit is szeretnénk. Előfordul kevésbbé ösztönzött kutyánál, hogy még később is futni kell, mert a kutyát egy-egy szag abban pillanatban jobban leköti, - vagy épp már unja az egészet - minthogy induljon parancsra, így önkéntelenül is futásnak ered a gazda, hogy megakadályozza a birkák rossz irányba mozgását. Ez a birkát még gyorsabb szaladásra bírja a kutyával együtt. Kevéssbé gyakorlott kutyánál ennek az a vége, hogy a birkanyáj kifut a pályáról és elszalad. Így végigfutni a pályát nem szép látvány, szűkebb akadályokat rohanva nem is lehet teljesíteni és azt is be kell látnunk, nálunk gyorsabbak a birkák... A cél pedig nem az, hogy mi tereljünk, hanem hogy a kutya dolgozzon.
Ha kellően lelassítunk, esetleg megállunk, kisvártatva a birkák is lelassítanak, megállnak.
A fent leírt módszer sok év tapasztalatára alapul, melyeket pumik tanításával, a terelés különböző helyszíneken különböző szituációkban, különböző birkafajtákkal történő gyakorlásával szereztem meg. Írásos anyag a magyar fajták tereléséről ezidáig nem állt rendelkezésre, ez az anyag pedig még kiforróban van. Folyamatosan frissítem, finomítom további tapasztalataimmal és egyéb fajtásoktól szerezett ismeretekkel, melyek puminál is hatékonyan működhetnek. Ezért szívesen fogadok bármely észrevételt, újabb tapasztalatot pumi terelőmunkájával kapcsolatosan, amely gazdagíthatja, javíthatja ezt az úttörő munkát, s remélhetőleg hozzájárulhat egy - a border colliéhoz hasonló - igényes magyar fajtás terelőkultúra kialakulásához.
Menyhárt Krisztina | Kondacsipkedő Terelő Iskola
Kapcsolat
Leányfalu, 2009.
Rajzolta: Langer Veronika
TIPP: Az oldal nyomtató barát, gazdaságosan, jól olvasható formában nyomtathatod!
